Bejegyzések

Hahó :)

Ma úgy döntöttem, végzek egy kis közvélemény kutatást; mivel csak nagyjából tudom, hányan olvassátok a történetet, és nem túl sok a komment, viszont kíváncsi vagyok, eddig mennyire nyerte el a tetszéseteket. Lehet, hogy kicsit "érvágás" lesz egy ennyire direkt kérdést fel tenni, de meg látjuk, mi lesz az eredmény. Szóval oldalt tudtok szavazni.

4. Fejezet

Kép
És akkor itt az ígért negyedik fejezet: Miután nagy nehezen levánszorogtunk a hegyről, Luke úgy döntött, hogy elkocsikázunk a helyi kórházba. Ugyan folyamatosan azt hajtogattam, hogy jól vagyok, és erre semmi szükség, Luke elmagyarázta, hogy ez a bevett szokás, ha valaki lezuhan egy szikláról. ‒ Mindenképp szükség van arra, hogy lásson egy orvos. Én nem vagyok az, így nem merem bizton megállapítani, hogy nem lett agyrázkódásod, vagy valami ‒ állította. Sóhajtva megadtam magam a döntésének. Tényleg lüktetett kicsit a tarkóm, bár úgy gondoltam, ez normális. Különben is, a bokám sokkal jobban fájt. Mikor besegítettek az autóba láttam, hogy duplájára, ha nem triplájára dagadt, és egyre kékült. Újfent hányingerem támadt a látványtól. Mitch arcán is láttam az undorodó fintort, képtelen volt leplezni, mennyire bosszús, amiért tönkretettem a kirándulást. Tudtam, hogy ezért még számolni fog velem, így suttogva bocsánatot kértem, s közben úgy tettem, mintha egy puszit nyomnék az arc...

Sziasztok :)

Holnap érkezem a következő, vagyis a negyedik fejezettel. Úgy terveztem ugyebár, hogy hetente töltöm fel a részeket, s ezt igyekszem is tartani. Remélem, tetszeni fog Nektek. :) További hír, hogy létre hoztam a történetnek egy facebook oldalt is, ezt is próbálom azért frissíteni. Oldalt találjátok a linket, illetve: www.facebook.com/dawnsilverbook Lajkolni, kommentelni ér. :)

3. Fejezet

Kép
Reggel nyolc előtt ébredtem. Mitch még aludt: hason fekve horpasztott, kispárnával a fején, szőrös lábfeje kilógott az összegubancolódott takaró alól. Csendben néztem, és azon tűnődtem, felébresszem-e. Emlékeztem, mit mondott Luke a közös étkezésről; ha lekéssük, nem kapunk enni. A hasamra szorítottam a kezem, épp mielőtt korgott volna egyet. Sok idő telt el a tegnap útközben bekapott szendvicsek óta. Ráadásul nem csak hogy éhes voltam, a kíváncsiság is hajtott volna a reggeliző asztal felé. Érdekelt, hogy pontosan mit tudott meg rólunk a lány és a kutyája. A gyanú nem érhet fel a bizonyossággal. Lehet, hogy feltűnően rossz a házasságunk, de akkor sem ismer minket. Nem mondhatnak le rólam csak így, még azelőtt, hogy láttak volna küzdeni. Magam is meglepődtem hirtelen támadt makacsságomon, azon, hogy meg akarom mutatni. Hazudtam magamnak: azt mondtam, hogy Mitch miatt teszem, hogy őt ne hurcolják meg, és ne legyen oka mérgesnek lenni rám, valójában azonban az erőt kerestem. R...