1. Fejezet
Az erkélyen álltam, és az acél szürkéből narancsszínre váltó eget bámultam. Pár másodperc volt hátra napfelkeltéig. Szokás szerint korán keltem, hogy el ne mulasszam a pillanatot. A reggelem mindig így indult: napfelkeltével. Persze tisztában voltam vele, hogy ugyanezt sok ember elmondhatja magáról, ám az élmény mindenkinek mást jelent: a rabnak a szabadság ígéretét, a szabad embernek egy új kaland kezdetét, a hétköznapi halandó pedig talán már észre sem veszi a csodát. Rákönyököltem az erkély korlátjára, mezítelen talpammal felléptem a rács alsó fokára. Előrehajoltam, és élveztem, ahogyan a friss reggeli szellő végigsimogatja arcom, majd belekap a hajamba, és szétnyitja a fürdőköpenyemet. Megborzongtam a természet érintése nyomán. Senki sem bánhat olyan gyengéden egy nő lelkével, mint a napfelkelte, és egy durva tenyér érintése sosem érhet fel egy lágy széllökéssel. Felsóhajtottam, és kivételesen behunytam a szemem, így csupán a bőrömmel érzékeltem, mikor kel fel a nap. Hir...