Fearless

Sziasztok! Ahogyan ígértem, hoztam egy amolyan karácsonyi meglepit; megfordult a fejemben, hogy esetleg írok a Fearless-hez egy ünnepi novellát, de valahogy túl giccsesnek találtam az ötletet, így helyette fogadjátok szeretettel ezt a kimaradt jelenetet a könyvből, ami még egyáltalán nem biztos, hogy kimaradt jelenet is marad :D Még egy számomra fontos ember tanácsára írtam meg, aki már olvasta a teljes kéziratot, és egyelőre nem tudtam hová beilleszteni ezt a részt a történetben. Kicsit spoileres, így saját felelősségre olvassátok! Boldog Karácsonyt! Látomás Egyik éjjel ismét nem tudtam elaludni; nyugtalanság gyötört, úgy éreztem, az életem újfent széthullóban van. Képtelen voltam megmaradni Mitch mellett az ágyban, egyszerűen nem kaptam levegőt. Először halkan kinyitottam az ablakot, kihajoltam a párkányon, s mélyeket szippantottam a fagyos, esti levegőből. Bár fenyők vettek minket körül, innen az emeletről pont látni lehetett a holdat. Fényesen világított az égen, tá

Bocsánat a klisés címért, de ennél jobb most nem jutott eszembe, és hát valóban decembert írunk. Hihetetlen, de itt a karácsony, és lassan az év vége. Ilyenkor, mint sok ember, én is számot vetek magammal, visszaidézem kicsit az elmúlt év pillanatait, jót, rosszat egyaránt. Egész tartalmas volt 2016 számomra, a nyaram például kimondottan csodás volt, igaz, kicsit összeszoruló szívvel gondolok rá vissza, bizonyos okokból. Viszont az egyéni kis sikerélményem, emlékszem még, hogy tavaly ilyenkor fogadtam meg, hogy befejezem a Fearless-t, és ez bizony így is lett! Erre azért büszke vagyok, mert sokszor nem hittem, hogy sikerülni fog. És, természetesen most jövőre is meg van ezzel kapcsolatban az újabb terv, nem titok, már írtam róla, hogy melyik álmom szeretném megvalósítani. Meglátjuk, ezúttal hogy alakul, de igyekszem majd mindent meg tenni a cél érdekében. Remélem, hogy az ünnepek mindenkinek jól fognak telni; én mától szabadságon vagyok, a készülődés közepette szakítok időt az írásr

Ma este végre Skillet koncertre megyünk a barátnőmmel! Ezt muszáj megosztanom mindenhol, és mindenkivel, hisz nyár óta várok erre a pillanatra. A Skillet az egyik kedvenc bandám, s nem véletlenül. De hogy ez miként kapcsolódik az íráshoz? Nos, biztos mindenkinél van  olyan zene, ami megihleti, lendületet ad az alkotáshoz. Nálam a Skillet az egyik ilyen. Bár írás közben  nagyon ritkán hallgatok zenét, mert eltereli a figyelmem, de mikor épp üres járat van, sokszor segít egy-egy dalszöveg, vagy hangulat, abban, hogy tovább tudjak menni. És, persze vannak olyan számok, amik akár egy-egy szereplő himnuszai is lehetnének. Ez a szám például biztosan erőt adna Oliviának is:

... és ez pontosan így van, ahogyan a cím is mondja. Újabb álmos reggel, nincs kedvem felkelni, pedig a kutya már nagyon aktív; az ágyam körül sertepertél egy darabig, majd kis mancsával felkapaszkodik a kanapéra, amit nem volt erőm este kinyitni, és már puszilja is az arcom, jelzi, hogy ébredjek. Néhányszor még visszazuhanok, ködös álmok kísértenek. Aztán jön a gondolat, hogy nem lustálkodhatok, délután munkába kell menni, és ó, jaj, írni is kéne, mert már egy ideje nem haladok. Még egy gyors séta a négylábúval, kávé, hajmosás, aztán törülközővel a fejemen leülök a számítógéphez, monitort bámulni, majd jönnek a szavak, de nem elég gyorsan, nem úgy, ahogyan a fejemben már meg vannak. Körülbelül 700 szó leírása után elkalandozik a figyelmem, meg kell nézni a facebookot, az emailt, pedig bennem van a bosszantó kis gondolat, hogy le szeretném már zárni ezt a fejezetet. De végül is a kitűzött napi mennyiség már megvan, annak is örülök, ha 500 szó összejön. Mégis úgy érzem, hogy sosem elég